検索ワード: megmenekültem (ハンガリー語 - イタリア語)

És az ablakon át, kosárban bocsátottak le a kõfalon, és megmenekültem kezei közül.
ma da una finestra fui calato per il muro in una cesta e così sfuggii dalle sue mani

az idő kevéssel dél után járt, a tenger egészen nyugodt volt, és az apály annyira süllyedt, hogy úszás nélkül egészen közel gázolhattam. alig néhány száz méterre a hajótól hasított belém a keserű felismerés, miszerint, ha rajta maradunk, mind megmenekültünk volna, biztonságban partra jutunk és nem maradok ilyen keserves módon, társaság nélkül, egymagam. könnyek szöktek a szemembe, de mivel e bánatomra nem volt gyógyír, tovább folytattam az utam. levetettem kabátom, mellényem és ingemet, mert a hőség nagy volt, és ruhában nehéz az úszás. amikor elértem a hajót, újra gondban voltam, nem tudtam ugyanis, hogyan jussak fel a fedélzetre. az alacsony vízállás miatt magasan tornyosult fölém, és nem láttam rajta semmit, amiben megkapaszkodhattam volna. kétszer úsztam körbe, míg másodszorra észrevettem, amit már első ízben is látnom kellett volna - a hajó orráról kötél lógott le, bár nem ért le a vízig, így csak komoly nehézségek árán sikerült megragadnom. a kötél segítségével azonban már könnyen a fedélzeten termettem. itt megláttam, hogy a hajó léket kapott és a hajóűrben sok víz rekedt meg. de mivel a hajó egy homokpad szélének támaszkodott, a tatrész megemelkedett, az orr pedig alacsonyabbra került, így viszont a középső részben mindent szárazon találtam. első dolgom volt, hogy felderítsem, mi ment tönkre és mi használható. nagy örömömre az egész élelmiszerkészletet romlatlan állapotban találtam. mivel már igencsak ehetnékem volt, abba a szobába indultam, amelyikben a kenyeret tároltuk, megtömtem a zsebemet kétszersülttel és, mert nem volt vesztegetni való időm, evés közben már indultam is tovább. a nagy raktárszobában rumot is találtam, amiből ittam egy pohárral, hogy erőt merítsek az előttem álló teendőkhöz. ezek után mindenekelőtt egy csónakra volt szükségem, amit megrakhatok a szükséges holmikkal.
passava di poco l’ora del mezzogiorno, quando trovai il mare sì placido e il riflusso in tanta declinazione, che potei portarmi con le mie gambe alla distanza di un quarto di miglio dal vascello, e qui, oh quanto si rinnovellarono i miei cordogli! perchè qui ebbi il pieno convincimento che se fossimo rimasti a bordo, ci saremmo tutti salvati. intendo le nostre vite, perchè avremmo tutti raggiunta in piena salvezza la spiaggia, nè io mi sarei veduto a tal segno di miseria in questo presente stato di perfetta solitudine e desolazione; il qual pensiere mi costrinse a spargere nuove lagrime; ma poichè non vedeva rimedio a ciò, risolvei tentare di raggiugnere, se pur fosse stato possibile, il naufragato vascello. a tal fine spogliatomi de’ miei panni, perchè il caldo del clima era eccessivo, mi posi al nuoto; ma quando io fui presso al vascello mi offerse una difficoltà anche più grave il non vedere come avrei potato penetrarne a bordo, perchè essendo esso arrenato ed altissimo fuori dell’acqua, non mi veniva il destro d’alcuna cosa cui aggrapparmi. girai due volte a nuoto intorno ad esso, e sol la seconda volta, che ben mi maraviglio del non averlo notato di prima giunta, m’accorsi d’un picciolo pezzo di corda che pendea dalle catene delle sarte di trinchetto, abbastanza basso perchè potessi, non per altro senza molta fatica, impadronirmene e giungere, accomandandomi a quello, al castello di prua. trovai allora il vascello tutto conquassato e grande quantità d’acqua nella stiva; ma stava puntellato in tal guisa sopra un banco di fitta sabbia o piuttosto di terra, che mentre la sua poppa rimanea sollevata su questo suolo, la prora toccava quasi la superficie dell’acqua; e però quanto stava tra le parasarchie di maestra e la poppa, era intatto ed asciutto: perchè potete ben immaginarvi che le mie prime indagini furono volte ad osservare lo stato delle provvigioni, rinvenute tutte non danneggiate punto dall’acqua; e v’immaginerete ancora che, dispostissimo com’era a mangiare, corsi innanzi di far altro al deposito del pane, ove empiei i miei taschini di biscotto, e ne mangiava mentre spediva insieme altre faccende, perchè tempo da perdere io non ne avea. trovai parimente nella camera del capitano una quantità di rum, del qual liquore mi bevvi una buona sorsata, che da vero aveva bisogno di rinforzarmi lo spirito con quelle belle espettazioni che mi stavano innanzi. or non mi mancava altro che una barca, per caricarvi entro le molte cose ch’io prevedeva mi sarebbero bisognate.