검색어: hoffärtig (독일어 - 헝가리어)

er übet gewalt mit seinem arm und zerstreut, die hoffärtig sind in ihres herzens sinn.
hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az õ szívök gondolatában felfuvalkodottakat.

verleumder, gottesverächter, frevler, hoffärtig, ruhmredig, schädliche, den eltern ungehorsam,
súsárlók, rágalmazók, istengyûlölõk, dölyfösek, kevélyek, dicsekedõk, rosszban mesterkedõk, szüleiknek engedetlenek,

man hat immer gesagt von dem stolzen moab, daß es sehr stolz sei, hoffärtig, hochmütig, trotzig und übermütig.
hallottuk a moáb kevélységét: igen kevély; az õ felfuvalkodását és kevélységét, kérkedését, és az õ szívének elbizakodottságát.

denn es werden menschen sein, die viel von sich halten, geizig, ruhmredig, hoffärtig, lästerer, den eltern ungehorsam, undankbar, ungeistlich,
mert lesznek az emberek magukat szeretõk, pénzsóvárgók, kérkedõk, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,

ein lied davids im höhern chor. herr, mein herz ist nicht hoffärtig, und meine augen sind nicht stolz; ich wandle nicht in großen dingen, die mir zu hoch sind.
grádicsok éneke; dávidtól. uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erõmet haladó csodadolgok után;

dann sprach der geistliche das misereatur und indulgentiam, tauchte seinen rechten daumen in das Öl und nahm die letzte Ölung vor. zuerst salbte er die augen, die es nach allem herrlichen auf erden so heiß gelüstet; dann die nasenflügel, die so gern die lauen lüfte und die düfte der liebe eingesogen; dann den mund, der so oft zu lügen sich aufgetan, oft hoffärtig gezuckt und in sündigem girren geseufzt hatte; dann die hände, die sich an vergnüglichen berührungen ergötzt hatten; und endlich die sohlen der füße, die einst so flink waren, wenn sie zur stillung von begierden liefen, und die jetzt keinen schritt mehr tun sollten.
azután a pap elmondta a misereatur és az indulgentiam szavait, majd bemártotta jobbkezének hüvelykujját a szentelt olajba és megkezdte az utolsó kenetet: megérintette, először a szemén, mely annyira kívánt minden földi pompát; aztán az orrán, mely úgy áhitozta a langyos szellő és a szerelmes csók lehét; aztán a száján, mely oly sokszor nyilt hazugságra, mely a kevélység sóhajait hallatta, s a kéj hangjait nyögdicsélte a paráznaságban; aztán a kezén, mely az édes érintkezésben annyi gyönyörüséget talált, és végül a talpán, a mely oly gyors volt egykor, a mikor emma rohant, hogy kielégíthesse a vágyát, s a mely most már nem fog járni többé.