Şunu aradınız:: poème (Fransızca - Macarca)

poème
vers

il a ensuite dédié à l’union un poème
a továbbiakban az uniónak dedikált egy költeményt – „Üzenet a föld bolygónak” címmel –, amelyben azt kívánja, hogy az unió„soha ne

il a écrit ses dernières volontés sous la forme d’un poème :
végakaratát versbe öntötte:

aramis, qui avait le troisième chant de son poème à finir, se dépêchait en homme très pressé.
aramis alig várta, hogy költeményének harmadik énekét befejezze, sietett, mint akinek sürgős dolga van.

ce poème exprime la visionidéaliste que schiller avait de la race humaine: une vision defraternisation de tous les hommes que partageait aussi beethoven.
ez a vers fejezi ki schiller emberiségről alkotott idealista látomását az emberek között testvériségről, melynek beethoven is híve volt.

-- comment, monsieur! s'écria bazin, un poème se vend si cher! c'est incroyable!
mi a szösz, uram! - lelkendezett bazin - ilyen jól fizetik a verset! hihetetlen!

ivan nikolaïevitch avait donc composé ce poème, en un temps remarquablement bref d’ailleurs, mais malheureusement, le rédacteur en chef s’était montré fort peu satisfait du résultat.
ivan nyikolajevics a poémát meg is írta, mégpedig igen rövid idő alatt, de a szerkesztőnek, sajnos, nem tetszett.

la culture de l'olive sur le territoire du piceno remonte aux origines de son introduction dans la péninsule par les phéniciens et les grecs. la variété de table, connue aujourd'hui comme la variété "ascolana tenera", est le résultat d'un travail de sélection accompli par l'homme au fil des siècles et dès l'antiquité elle était connue et appréciée des romains sous le nom de "picenae" avant qu'elle ne revête le nom d'"ascolana". martial, dans un épigramme satyrique, se moque d'un dénommé mancino pour l'absence de raffinement de ses banquets dans lesquels il note l'absence d'un certains nombre de mets exquis, notamment des olives "picenae", tandis que, dans un autre épigramme, il vante les vertus apéritives de cette variété d'olive. dans l'antiquité, le territoire du piceno devait être couvert de riches plantations d'olivier si l'on se réfère à un auteur latin mineur, auteur d'un poème épique intitulé "la punique". a cette époque, le seul nom d'"olivae picenae" suffisait à évoquer à rome les olives originaires de cette province. pline les considérait comme les meilleures olives d'italie. il est difficile de croire que le nom de picenae couvrait d'autres variétés d'olive de table au vu du traité de l'agriculture de columella qui cite dix variétés d'olives de table dont la variété "picenae". par la suite, le mérite revient aux moines bénédictins olivétains d'avoir rationalisé les pratiques agronomiques appliquées aux oliviers, ayant été les premiers à traiter les olives à la lessive — "ranno" — liquide alcalin obtenu par dissolution dans de l'eau d'une partie de chaux vive et de 4 à 5 parties de cendre de bois. des cartes inédites provenant des archives des moines bénédictins fournissent des informations antérieures au xivème siècle sur la culture, la cueillette et l'élaboration des olives de table dans la province d'ascoli piceno. les méthodes de préparation des olives prévoyaient, comme le montrent des documents de cette époque, un traitement à base de chaux et de potasse, suivi d'une salaison pour la conservation. certains auteurs décrivent la récolte des olives dudit territoire, leur traitement et leur préparation. une fois dénoyautées, elle étaient appelées "juives" car sans âme, anima désignant aussi le noyau d'un fruit en italien, ces olives pouvant être considérées comme les ancêtres des olives farcies.
piceno területén az olajbogyó művelése a félszigeten a föníciaiak és a görögök által bevezetett kezdetekre nyúlik vissza. a ma "ascolana tenera"-ként ismert asztali fajta kiválasztása az emberi munka következtében évszázadok alatt történt, és már az ókori rómaiak idejétől fogva ismert és elismert fajta, olyannyira, hogy "picenae"-ként hivatkoztak rá, majd később az "ascolana" elnevezést kapta. martius egyik szatirikus epigrammájában egy bizonyos mancinót kritizál lakomáinak kevéssé kifinomult volta miatt, amelyeken a különféle hiányzó különleges finomságok között kiemeli a picenai olajbogyó hiányát, miközben egy másik epigrammájában egyenesen az étvágygerjesztők közé sorolja a picenai olajbogyót. piceno területét az ókorban minden bizonnyal gazdag olajfaültetvények borították, amint azt egy kevésbé ismert latin szerző állítja "la puniche" című epikus költeményében. ebben a korban elegendő volt annyit mondani, hogy "picenai olajbogyó" az ebből a tartományból rómába érkező olajbogyó azonosításához. plinius valamennyi itáliai fajta közül a legkiválóbbnak tartotta. elképzelhetetlen, hogy "picenae" elnevezés más asztali olajbogyófajtákra is vonatkozhatott, mivel "Értekezés a mezőgazdaságról" című munkájában columella pontos tanúságtételei tíz különféle asztali olajbogyófajtát ismertetnek, közöttük a picenaival. ezt követően az olivetói bencés szerzeteseknek tulajdonítható az olajbogyó termelési gyakorlatának ésszerűsítése, és ők voltak az elsők, akik a pácolást művelték, a lúg, egy alkaloinos folyadék felhasználásával, amit egy rész oltatlan mésznek fából készült hamu 4–5 részével történő vízben való feloldása által nyertek. a bencés szerzetesek archívumából származó kiadatlan feljegyzések az 1500. évet megelőzően tudósítanak az olajbogyó műveléséről, szüreteléséről és asztali felhasználásáról az ascolanói térségben. az olajbogyó elkészítésének módszerei, az erre az időszakra visszanyúló dokumentumok szerint, előírták a mész és hamuzsír alapú feldolgozást, majd a tartósítás érdekében az ezt követő sózást. néhány szerző leírja az ascolanai olajbogyó szüretelését, feldolgozását, valamint azok elkészítését, amelyeket kimagozás után júdásnak neveztek, vagyis lélek nélkül valónak, s amelyeket a jelenlegi töltött olajbogyó elődjének tekinthetünk.